Általános információk Nagy-Britannia Élménybeszámolók
Nyitólap Régiók Városok Nemzeti parkok Fórum




izletes.hu on Facebook





Caerlon (Dél és Közép Wales)

 




Forresters Beach, New South Wales (www.flickr.com by Christopher Chan)

Caerlon volt a harmadik város York és Chester után, ahol a rómaiak legkitűnőbb légiói táboroztak. Latin nevén Isca, a város melletti Usk folyóról kapta a nevét. A caerleoni ásatások nemcsak katonai szempontból jelentősek, hiszen a rómaiak 5500 fős gyalogság befogadására is képes erődje mellett a hadsereg igényeinek kiszolgálására épült egy egész város, amelynek amfiteátrumát Sir Mortimer Wheeler találta meg 1926-ban. Az amfiteátrum annak idején 6000 néző befogadására volt képes. Az azóta felszínre került leletek alapján állítható, hogy Caerleon az egyik legnagyobb és legjelentősebb római helyőrség volt Európában. Az erődrendszer területén párosával álló barakkok 64 sora mellett egy kórházat és egy fürdő együttest is sikerült a régészeknek feltárniuk. A fürdő együttes az otthon kényelmét hozták el a rómaiak számára a barbár Angliában. A katonák elmerülhettek a nyitott úszómedence vizében és sportolhattak a hatalmas küzdőtéren vagy a fedett sportcsarnokban, de élvezhették a hideg vagy meleg vizű medencéket is. A feltárt leletek, köztük a vésett drágakövek gyűjteménye a Roman Legionary Museumban található



Régiók: Belső Anglia Dél és Közép Wales Dél-angliai dombság és a csatorna partja Déli tengerpart és a csatorna szigetek Devon, Cornwall és a Scilly szigetek Észak-Wales Kelet-Anglia Kelet-Közép Anglia Lancashire és a tóvidék London és a Temze völgye Wessex – Wiltshire, Somerset, Dorset Yorkshire és Humberside
Városok: Aberdyfi Aldeburgh Audley End Bamburgh Banbury Bath Berwick-upon-Tweed Beverley Bideford Birmingham Blaenafon Blaenau Ffestiniog Bodmin Bognor Regis Boston Bournemouth Bradford Brighton Bristol Bury St. Edmunds Buxton Caerlon Caernafon Cambridge Canterbury Cardiff Carlisle Cheltenham Chester Chichester Chipping Campden Cirencester Coggeshall Colchester Coventry Csatorna Szigetcsoport Derby Dover Durham Eastbourne Edinburgh Ely Eton Exeter Folkestone Glastonbury Glouchester Great Malvern Great Yarmouth Grimsby Halifax Harlech Harrow Hastings Hereford Hexham Ipswich Jackfield Keswick King’s Lynn Lancaster Lavenham Leeds Lewes Lincoln Littlehampton Liverpool Llandrindod Wells Llandudno London Lowestoft Ludlow Manchester Middleton-in-Teesdale és Barnard Castle Monmouth Newcastle upon Tyne Newmarket Northampton Norwich Nottingham Oxford Penrith Penzance Pevensey Plymouth Portsmouth Rochester Ross-on-Wye Ruthin Rye Salisbury Sandringham Sevenoak Shaftesbury Shrewsbury Southampton Southwold St. Albans St. Davids Stratford-upon-Avon Swansea Wales Taunton Tewkesbury Tonbridge Truro Uffington Warminster Warwick Wight-sziget - Ryde - Binstead - Bembridge Wiltshire Winchester Windsor Worchester York
Nemzeti parkok: Dartmoor Nemzeti Park Exmoor Nemzeti Park Tóvidék Nemzeti Park Yorkshire Dales Nemzeti Park
Nagy-Britannia: Észak-Írország Nagy-Britannia Skócia

Impresszum | Jogi nyilatkozat | Kapcsolat | Anglia